Levette a fejéről a védősisakot, és nekiállt megtanulni a hamburgerkészítés művészetét. Miután végigolvasta az internetet, majd külföldön tanulta meg a szakmát, Bunta Álmos megnyitotta Sepsiszentgyörgyön sikeres hamburgerezőjét, az Eleven Street Foodot.

 

– Gyerekkori álom, vagy már felnőtt korodban kattant be, hogy építőmérnökként profilt válts, és átállj gasztro vonalra?

– Épp a tegnap beszélgettünk a feleségemmel erről, hogy vajon melyik is volt az a pillanat, amikor eldöntöttük. Nem is az történt, hogy konkrétan hamburgert szeretnék csinálni, hanem megvolt a helyiség, amelynek funkciót kellett találnunk. Nekem pedig nagy kedvencem az amerikai vonal, ami egy olyan része a gasztronómiának, amit könnyű megtanulni és megtanítani. Hát így jött a hamburger ötlete.

– Azután is ugyanilyen könnyűnek tűnt, hogy beleástad magad mélyebben?

– Egyáltalán nem. A vásárlóink közül sokaknak úgy jön le, hogy nem nagy dolog rádobni egy húst egy fél zsemlére, rárakni egy másikat, és megsütni. Valójában rengeteg előkészületet igényel. A párom éppen egy Anthony Bourdain-könyvet olvas, és meséli, mit vall a nemrég elhunyt mesterszakács: például hogy a vendéglátás szinte az egyik legnehezebb szakma a világon, mert mindenhez kell értened a villanyszereléstől az ételekig. Ezt tapasztalom én is: muszáj mindent tudnod, mert nehéz megfelelő embert találni és megfelelni az elvárásoknak a piacon. Szakmailag felkészült munkaerő pedig nincs. De szerencsés helyzetben vagyunk, mert közel van Magyarország, ahol rengeteget lehet tanulni – ők dimenziókkal előttünk járnak vendéglátás terén. Mai napig sokat járok oda szétnézni, betekinteni, meg ellesni, melyek az új trendek.

– Tudja értékelni mindezt az itthoni vásárló? Mármint az a réteg, amelyiknek a flekken-szalmakrumpli jelenti az ételt.

– Meglepő módon van egy réteg, amely kiszakadt ebből a mentalitásból. Itt van például ez a hely is, ahol ülünk: itt vegetáriánus ételt lehet kapni. Ez merész dolog, hiszen kétharmadát elveszted a klienseidnek, ha vegetáriánus dolgot árulsz. Most már elég nagy számban élnek Sepsiszentgyörgyön is olyanok, akik világot láttak, utaztak, és tudják, hogy létezik egyéb is a flekkenen kívül. Jó kezdeményezés ráadásul, hogy a megyei önkormányzat a barbeque-t is népszerűsíti, ami ismét új vonal és nagyon érdekes. Lehet másképp is húst sütni, nemcsak rácson, ezt próbálják megismertetni. Szóval van mozgolódás, de a statisztikai számok még mindig mást mutatnak.

– Visszatérve a tudásra: hogy tanultad meg a hamburgerkészítést? Ültél a könyv meg az internet előtt, vagy gyakoroltad is még nyitás előtt?

– Volt egy munkahelyem, építkezésen dolgoztam építésvezetőként, ahol minden nap kihívást jelentett a napi ebéd elfogyasztása: gyorsan is együnk, jót is együnk. Ez is afelé vezetett, hogy rájöjjek: van egy rés a piacon, a jó minőségű street food, amely minőségi alapanyagokból készül, relatív gyorsan, és akár az utcán is megehetem. Miután eldöntöttem, hogy kiszállok az építkezésből, következett egy intenzív tanulási folyamat: rengeteget olvastam, könyveket és internetet, és bárhol jártam, bekérezkedtem a konyhára. Aztán elmentem csak ezt megtanulni Magyarországra, ahol már akkor jó burgerezők léteztek – ott egy ismerősömön keresztül gyakornokoskodtam egy ideig, és azzal a tudással és tapasztalattal már biztosnak éreztem, hogy én is tudok készíteni olyan hamburgert, amit kereskedelembe merek vinni.

– Lassan 4 évvel ezelőtt nyitott az Eleven Street Food. Ez alatt az idő alatt mennyire tudtál fejlődni, gondolkodsz esetleg terjeszkedésben?

– Ideális lenne a lánc, mindig motoszkál tudatalattiban: rendben, hogy kézműves, de a lánc anyagi szempontból mérföldkőt jelentene. Sokan hívnak is más városokba, hogy nincs ott jó burgeres, de komoly mérlegelést igényel, mert sok a vesződés, a nem itthon töltött idő. Idén volt az első street food fesztiválos szezonunk, mindegyiken ott voltunk egész nyáron, jártuk az országot, durván 20 hétvégét. Persze ilyenkor az ember megérzi, hogy itthon is lenne kicsit, a családdal.

– Vállalkozóként milyennek érzed itthon az adminisztratív ügyek intézését?

– Rengeteget kell nekem is tanulnom vállalkozásvezetésben, hogy a gazdasági oldala teljesen gördülékenyen haladjon. Elég nagy a bürokrácia Romániában, de itthon azt tudnám erényként felhozni, hogy legalább a helyi önkormányzatnál látszik a törekvés, az adóhivatalban például magyarul lehet kitölteni az űrlapokat. Nekem nehézséget jelent a román nyelv, mert Magyarországon jártam középiskolába, egyetemre, így nehéz volt újra megtanulnom románul. Ilyen szempontból itt szerencsés helyzetben vagyok, mert rengeteg dolgot lehet magyarul intézni.

– Könnyű amúgy munkaerőt találnod?

– Nagyon nehéz. Van egy vendéglátóiparból már kiszállt barátom, akivel rengetegszer elbeszéljük, hogy az igazi pincérek, a vendéglátásban dolgozók büszkék voltak a szakmájukra, és érezték, hogy a vendégek felnéznek rájuk. Most azt hiszik a fiatalok, hogy lealacsonyító kiszolgálni másokat, és nem is jelentkeznek dolgozni. Teljesen rossz a megítélése a szakmának.

Aztán a másik baj, hogy sok fiatalnak hiányzik a jövőképe.

Voltak alkalmazottaim, akik harmincévesen még mindig a szüleiknél éltek, a megkeresett pénzt elszórakozták,

de nem voltak terveik, elképzeléseik, ötleteik, és semmilyen jövőképpel nem rendelkeztek. Számomra az ideális munkavállaló a 40 év körüli, mert a pályakezdő fiatalok nagy részével rengeteg gond van: felelőtlenek, komolytalanok, nem lehet számítani rájuk. Szerencsére nálam mára kialakult egy olyan társaság, amelyet napokig magukra tudok hagyni, és minden aprósággal nem hívnak, hanem meg tudják oldani. Nyilván ott kell lenni ahhoz, hogy jól működjön minden, ez a vendéglátásban alapszabály, de amúgy szerencsésnek érzem magam.

Szöveg és nyitókép: Mihály László
Termékfotók: Eleven Street Food Facebook-oldala
Cikk megosztása