A tervek szerint 2023-ig készülhet el Sepsiszentgyörgy városmagjának sétálóövezete. A beruházást közel tíz éve tervezi az önkormányzat, az akadályok legnagyobb része viszont csak most hárult el.

Sétálóutca húzódik majd a Tamási Áron Színház két kapubejárata és a Bene-házzal átellenben az 1918. december 1. útra nyíló, illetve a Keresztes-ház melletti, Gróf Mikó Imre utcára nyíló kijárat között. Az elképzelést már közel tíz évvel ezelőtt kidolgozta a polgármesteri hivatal, a beruházás útjába gördülő akadályok azonban mindeddig akadályozták a megvalósítást. Tóth-Birtan Csaba alpolgármester szerint két szakaszról időközben így is kénytelenek voltak lemondani: mivel a “Süsü-szobor” mögötti saroktömbház udvara az épületben lakók osztatlan közös tulajdona, ott az önkormányzat nem végezhet közberuházást, a Román Posta által használt egykori Hungária Szálló udvara pedig mai napig nem került át a város tulajdonába.

A terv alapján a színházépület belső udvara jelentené a sétálóutca kezdeti szakaszát, mindkét kapun keresztül be lehet majd jutni ebbe a térbe. Innen a városháza épületének hátsó traktusán keresztül kialakított gangon át lehetne továbbjutni a Ferdinánd Panzió és a Sugás Szálloda irányába.

Mint Tóth-Birtan Csaba a Háromszék napilapnak elmondta, a remélhetőleg uniós forrásokból megvalósuló beruházás ugyan csupán a sétálóutca kialakítására vonatkozik, de a városháza célja, hogy a belső városmagot a kereskedelem és vendéglátás számára is használhatóvá tegyék.

A beruházáshoz szükséges összeget a Regionális Operatív Programon keresztül reméli megszerezni az önkormányzat, a megyei jogú városok számára meghirdetett 4-es számú intézkedéscsomagra összeállított mobilitási pályázat révén, amelynek összértéke 17 millió euró. (Háromszék)

fotó: vargyasi levente
Cikk megosztása