Volt cég, ahol az önéletrajza benyújtása után megsúgták neki: ne is várja, hogy visszahívják telefonon, mert cigányként nem is fogják alkalmazni. A többitől azóta is várja a hívást, ahogy megígérték. Mocsel Dávid így külföldre kényszerült, az itteni kötődések, az itthon maradt család miatt viszont nem tudott ott maradni. Most ismét itthon próbálkozik, újrakezdve az ördögi kört.

 

– Közel egy évtizedig dolgoztál Sepsiszentgyörgyön, aztán úgy döntöttél, külföldön próbálkozol. Mikor is mentél ki dolgozni?

– 2015-ben, amint befejeztem a munkát, a haverokkal megszerveztünk egy külföldi kiutazást. Kimentünk Németországba, próbálkoztunk Nürnbergben, Hamburgban, Berlinben, itt-ott… És annak ellenére, hogy nagyon nehéz beilleszkedni, mivel nehéz a nyelv, ráadásul nincs is kapcsolatrendszered nekünk mégis sikerült 3-4 hónap alatt.

– Csak egy pillanat! Hogy történik egy ilyen elindulás? Egyik nap eldöntitek, és másnap indultok is?

– Hosszasabb folyamat előzte meg. Először itthon próbálkoztunk sokáig, több céghez nyújtottunk be kérést, sofőrmunkára, kőművesmunkára. Mindenhol biztattak, hogy adjuk le a kérést, és majd hívni fognak. Az egyetlen baj a bőrszín volt. Sok helyen, ahol volt ismeretség, megsúgták:

ne várj hívást, mert a cigányokat itt nem igazán kedvelik.

És ez sok helyen megismétlődött. Vártuk a hívást, aztán rákérdeztünk, mire olyan válaszokat kaptunk, hogy “már betelt a létszám”, “nincs már poszt, hátha lesz még üresedés”. Ugyanis amikor látják, hogy cigány vagy, már egyből úgy gondolják: nem tudsz beilleszkedni, nem tudod a feladatod teljesíteni. Nekem a korábbi munkahelyemen, amíg a 9 év alatt ott dolgoztam, nem volt semmi gondom. Viszont a végén már anyagi nehézségeim lettek: megkaptam a fizetést, de az egyik hónapról a másikra sem tartott ki. Három gyereket eltartani pénz kell, lakást fenntartani pénz kell, megélhetéshez szintén. És itthon ez nem adatott meg. Ezért gondoltuk úgy, hogy ha nem jött be itthon, próbáljuk meg külföldön. Bejött, de nagyon nehéz ott is.

Mindenki azt mondta: menjünk ki, mert olyan nincs, hogy Németországban munkahely ne kerüljön. Kaptunk címeket, felkerestük azokat, az elején 6-7 eurós órabérért dolgoztunk. Az első hónap viszont nagyon rossz volt: szállást kellett fizetni, megélhetést biztosítani, és a családnak is kellett hazaküldeni. Aztán már hónapról hónapra több és több maradt. Egy-másfél évig így ment, utána hazajöttem és megpróbáltuk Magyarországon az asszonnyal. Kettő már nagyon jól tud keresni, de a gyerekek itthon maradtak, így pedig nagyon nehéz.

– Mivel foglalkoztatok?

– Dolgoztam hotelfelújításon Németországban, majd Magyarországon építkezésben, lámpás üvegházat építettünk. A feleségem paradicsomot szedett. Nagyon szerettük, jó munkakörülmények, kettőnknek a fizetés is jó volt, az egyikünké még meg is maradt. Csak hát nem bírtuk sokáig, elszakadva a gyerekektől.

– Azt mondtad, hogy itthon a bőrszíned miatt nem alkalmaztak. Volt hasonló tapasztalatod odakint is?

– Nem, soha nem volt. Azt mondták a munkaadóink: végezzétek a munkátokat, csináljátok meg rendesen, ha pedig sikerült, megkapjátok rendesen a fizetést. Nagyon segítőkészek voltak, tanítottak a nyelvre, segítettek a beilleszkedésben, de rossz volt az, hogy messze voltunk itthontól, a családtól, nem tudtunk hazajönni gyakran. Telefonon, videóchaten persze tartottuk a kapcsolatot, de azt sem lehet hosszú ideig csinálni, ha hiányoznak az itthoniak. Próbáltam itt a közelben is munkahelyet találni, de nem sikerült. Nem igazán akarják alkalmazni a cigányt. Abból indulnak ki, hogy a cigány tudatlan, nem tud írni-olvasni, nincs iskolája. Itt, akárhová elmész dolgozni, akár sepregetni is, azt kérdezik először, iírni-olvasni tudsz-e. Nekem ezzel pont nincs gondom, mert írok-olvasok, románul is nagyon jól tudok, jogosítványom van, kőműves, kőfaragó vagyok, nehéz munkagépeket tudok kezelni, mégsem tudom megmutatni.

– Pedig sok cégvezető éppen amiatt panaszkodik, hogy nem talál embert, még szakképzetlen munkaerőt sem.

– Pedig itt vagyunk. De ha elmész hozzájuk, és látják, hogy ki vagy, egyből azt felelik, hogy nincs munka. Cigány helyett inkább kivárnak, hogy majd felvesznek egy magyar embert. Mi úgy mondjuk, ha cigány vagy, cigány is maradsz. Az a baj, hogy sok vállalkozó megjárta már, és egy cigány el tudja rontani az összesnek a becsületét. Nekem még idáig semmilyen problémám nem volt, egyetlen munkahelyemen sem – bárminek nekiálltam, becsülettel végigcsináltam.

Az kellene, hogy az embert előbb felvegyék, és utána ítélkezzenek.

Sokan vannak, akik tíz évnél régebben dolgoznak a Tegánál, kukásautón, utcaseprőként. Ők otthagyják? Nem, mert megbecsülik a munkahelyüket. Az ember miért nem kap egy esélyt? Három hét, egy hónap alatt bizonyítson, ha pedig nem sikerül, akkor elküldik. Ezzel szemben külföldön adnak esélyt az embernek, és a fizetés is jó. Segítenek, elmagyarázzák, betanítanak. Én ötcsillagos szállodáknál dolgoztam, ahol a munkások közül nagyon sok analfabéta volt, mások csak tapasztalatlanok, azt sem tudtuk, hogyan kell leszerelni egy kagylót, de megtanítottak. Beilleszkedtünk, megtanultunk vakolni, gipszkartonozni…

– Akkor ezek alapján nem is tudod szeretni Sepsiszentgyörgyöt?

– Ettól függetlenül szeretem Sepsiszentgyörgyöt, nem azt mondom, hogy rossz város vagy hogy nem lehet megélni, de nehéz beilleszkedni, nehéz elfogadtatnunk magunkat. Külföldön jóval drágább az élet, de jobban is a körülmények, több a lehetőséged. Ha a barátokat, családot nézed, akkor itthon sokkal jobb. Odakint csak a munkaköri haverok vannak. Vagy ha az ügyintézést: odakint az nagyon nehéz. A volt munkahelyem olyan volt, hogy nem alkalmaztak, hanem céget kellett nyitnom. Betegbiztosítást, adókat magunk kellett intézzük, de nem elég félig ismerni a nyelvet: tolmácsot, ügyintéző segítőket kell fizetni. Szentgyörgy ilyen szempontból sokkal jobb: ha valamit el akarsz érni, segítenek. Ha szükségem van egy iratra, bármire, segítséget kapok. Persze odakint is, csak másképpen: ott mindenre, még egy utolsó bélyegvásárlásra is, időpontot kell kérned. Itthon emberibb a hozzáállás, ott mindennek nagyon utánajárnak.

– Sepsiszentgyörgyön több, beilleszkedést, felzárkóztatást segítő program is futott. Mint a megcélzott közösség tagja, hogy érzed, mennyire tudtak segíteni ezek a programok?

– Őszintén szólva, ezekből nagyon kevesen részesültek, igaz, nagy is a közösségünk. Olyan munkahelyek is kellenének, ahol írástudatlan embereket is lehet alkalmazni, mert sokan közülünk azok. Itt a kisebbségnek 50 százaléka utcaseprőként dolgozik, mi arra vagyunk jók, hogy tisztán tartsuk a várost, de mást bennünk nem látnak meg. Akárhová elmegyünk munkát keresni, küldenek a Tegához. Nincs is semmi baj vele, én is ott dolgoztam, de nagyon kevés a fizetés. Ahhoz, hogy el tudd tartani magad, a családod, a házadat karbantartsd, adót fizess, már nem elég.

– Ha te lennél a polgármester, mit próbálnál tenni a problémátok orvoslásáért?

– Őszintén? Először is összehívnék egy gyűlést, hogy térképezzük fel, ki mihez ért, ki mit tud megcsinálni, és annak alapján segítenék munkahelyeket szerezni nekik, hogy ők is meg tudjanak élni. Mi nem segélyt akarunk, hanem munkahelyet. Szeretném, hogy itthon dolgozzak normális fizetésért, amiből meg tudok élni. Hogy mindennap, munka után hazajöhessek a családomhoz, és hétvégén együtt legyünk. Kevesebb pénzért is, mint odakint.

mihály lászló
Cikk megosztása