A ‘román színház’, ahogy Szentgyörgy lakói emlegetik, egyre inkább belopja magát a magyarajkú közönség szívébe is. Popa Anna Maria, az Andrei Mureșanu Színház (TAM) társulatának vezetője több újítást is megvalósított: ezúttal épp bukaresti közönséget hoznak a Száll a kakukk fészkére előadásra: ők azok, akik a fővárosi Odeon Színház amúgy elég terebélyes nézőterére már nem fértek be.

 

– Bukarestnek és Sepsiszentgyörgynek eltérő a dinamikája. Mi indokolta a váltást  a két város között?

– A váltás nem föltétlenül szakmai okok miatt történt, sokkal inkább egy tudatos döntés eredménye. A második gyerekemet a városban szültem meg, és az első pár hónapot itthon töltöttük a családdal, édesanyámmal. Ez egy nagyon szép időszak volt az életünkben, terveztük, hogy hosszú távon itthon akarunk élni. Vágytunk erre a csendes, nyugodt környezetre, közel a családhoz. Ezt a folyamatot erősítette a munkalehetőség is, nagyon örültünk annak, hogy az álmunkat valóra válthattuk.

– Hogyan tapasztalod, a román lakosság számából adódóan, Sepsiszentgyörgyön nehéz román színházat működtetni?

– Úgy gondolom, hogy a színház egy olyan intézmény, amely összeköt és mindenkihez szól, mindenkinek meg kell ragadnia benne azokat az élményeket,  amelyekért érdemes visszajárni. Ha abból indultunk volna ki, hogy kimondottan csak a román közösséget szólítsuk meg, akkor természetesen nehéz lett volna. Nem szeretek ilyen korlátokat szabni. Már a kezdetekben arra törekedtem, és azóta is ez a legfontosabb szempont, hogy színvonalas művészi értéket képviseljünk.

– Volt-e olyan pont az itthoni lét során, amikor úgy érezted, nem akarod tovább ezt csinálni és itthagyod a várost?

– Igen, volt egy időszak, amikor a férjemmel komolyan elgondolkodtunk azon, hogy egy másik országba költözünk. Fontos kiemelnem, hogy nem Sepsiszentgyörgy jelentette a problémát, hanem az országban uralkodó kínos és tarthatatlan helyzetek miatt vettük fontolóra a kiköltözést. Annak ellenére, hogy az ország jelentős részében nem működnek hatékonyan a dolgok, Sepsiszentgyörgy még mindig egy olyan hely, ahol lehet élni, lehet fejlődni. Így, összevetve az érveket, az itthon maradás mellett döntöttünk.

– Nemrég indítottátok el a TAM-könyvtár projektet, amelynek lényege, hogy egy lerobbant mikrobuszt könyvtárrá alakítottatok, ahová bárki adományozhat könyveket, cserébe színházjegyet vagy bérletet kap az előadásaitokra. Mesélj a visszajelzésekről!

– A kezdeményezés célja az volt, hogy új kiadású, főként román nyelvű, színházi tematikájú könyveket ingyen juttassunk el az érdeklődőkhöz. A városban jelenleg nincs széles kínálat a román nyelvű könyvek piacán, így született meg ez a projekt. Ugyanakkor itt volt ez a használatra már nem alkalmas mikrobusz is, amelynek új jelentést, úgy funckiót adtunk ezáltal. Alapvetően pozitív a viszonyulás, természetesen előadások előtt és után nagyobb a forgalom, de vannak már rendszeres visszajáróink is, akik napi szinten ellátogatnak a busz-könyvtárba, és olvasnak nálunk egy-két órát. Számunkra ez egy melléktevékenység, hiszen elsősorban színház vagyunk, de ez nem jelenti azt, hogy nincs közünk a kultúra egyéb területeihez. Úgy gondolom, hogy ha van lehetőséged arra, hogy új értéket teremts, hogy hozzáadj valamit a már meglévőhőz, akkor mindenképp ki kell használni.

– Hogyan látod, nyitott a helyi közösség a román kultúra irányába?

– Én úgy tapasztalom, hogy a román és a magyar közösség egyaránt nyitott a programjainkra, előadásainkra, sőt jelenleg a nézők számának több mint fele magyar. Fontos számunkra, hogy van érdeklődés, hogy az emberek szívesen jönnek hozzánk és folyamatosan figyelik a színáz tevékenységeit. Szeretnénk ugyanakkor olyan híres, román előadásokat is elhozni a városba, amelyek jelentősek a hazai színházi életben, sajnos ez egyre nehezebb, részben költségvetési okokból kifolyólag, másrészt a színház befogadóképessége és a játszótér mérete nem megfelelő a megvalósításhoz. Az Aréna is felmerült helyszínként, viszont azt a teret nagyon nehéz kitölteni. Természetesen folyamatosan keressük az aranyközéputat, a megoldásokat, hiszen vannak olyan előadások, amelyeket érdemes lenne megmutatni a helyi közösségnek és olyan fontos színészek is, akiket sajnos már nem sokáig láthatunk színpadon.

– Egy újabb érdekes kezdeményezés a részetekről, hogy más városok közönségét, például bukaresti nézőket hoztok el Sepsiszentgyörgyre színházba. Hogyan született ez az ötlet?

– Sokat gondolkodtam azon, hogyan lehetne ösztönözni, növelni a kulturális turizmust a térségben. A legutóbbi bukaresti vendégjátékunk alkalmával a Száll a kakukk fészkére c. előadásunk hihetetlenül nagy érdeklődésnek örvendett, teltházzal és pótszékekkel játszottunk, és még így is rengeteg nézőnek nem sikerült bejutnia az előadásra. Mindenképp fontos volt, hogy teremtsünk alkalmat további vendégjátékra, sajnos az évad annyira sűrű volt a turnék miatt, hogy nem sikerült a bukaresti színházzal megfelelő időpontot egyeztetni. Így született az ötlet, hogy béreljünk ki egy buszt, és hozzuk el Sepsiszentgyörgyre a nézőket. A bukarestiek nagyon jól fogadták, mert iratkoznak, az esemény június 15-én lesz, és reményeink szerint jól sikerül majd. Úgy látjuk, hogy ez egy működőképes projekt, és a következő évadban is szeretnénk folytatni.

Cikk megosztása