Sepsiszentgyörgy helyi tanácsában több fiatal is tevékenykedik. Közöttük Kelemen Szilárd tanácsosként kiemelt figyelmet fordít a hazaköltöző fiatalokra. A hazaköltözők lehetőségeiről, illetve az őket érő kihívásokról kérdeztük.

 

– Melyek a fő szempontok a hazaköltözésnél? Miért válasszuk épp Sepsiszentgyörgyöt?

– Sepsiszentgyörgy az utóbbi években Székelyföld egyik legélhetőbb városává vált. Több tényezőt is figyelembe kell venni a döntés során, elsősorban azt, hogy mit tud nyújtani a város a mindennapi élet, a gyermeknevelés és a megélhetés szempontjából. Ugyanakkor a munkahelykeresés is lényeges szempont, fontos felmérni a munkakínálat és kereslet piacát, fontos tudni, hogy melyek az elvárások, a kritériumok a munkáltatók részéről. Jelenleg munkaerőhiány tapasztalható nem csupán a városban, de egész Székelyföldön, mind a felsőfokú végzettséget igénylő, mind a szakképzetlen állások körében, továbbá az állami intézményeknél is lehet találni többféle típusú állást.

– Az IT szektorban el lehet helyezkedni?

– Az IT szektor egy kitűnő szolgáltatói ág, a városban van több olyan vállalkozás is, amelyek fiatalokat foglalkoztatnak. Ez a 2-3 cég már az iskolai évek alatt figyelmet fordít a potenciális munkaerő feltérképezésére, hiszen évente szerveznek olyan versenyeket, amelyek az IT szakterületén elhelyezkedni vágyó fiatalokat célozzák meg, akiket, majd miután elvégezték az egyetemet, alkalmaznak.

– Melyek a lehetőségek a tisztességes megélhetésre például egy szakképesítéssel nem rendelkező fiatal számára?

– Úgy gondolom, komoly munkával és legfőképp akarattal lehet eredményeket elérni, bármilyen téren. Ugyanakkor fontos kontextusban látni a bérezések közötti különbségeket, akár az itthoni, akár a külföldi béreket hasonlítjuk össze, valamint fontos figyelni arra, hogy a különböző munkatípusok között is eltérnek a bérezési léptékek. Igyekezzünk a saját tudásunkhoz mérni a kereseti elvárásainkat – sok területen nem a papír, hanem a tudás számít. A szépmezői ipari parkban is elindult több vállalkozás, az elkövetkező években ezek száma meg fog sokszorozódni.

– Mekkora az érdeklődés a hazaköltözést ösztönző programok felé?

– A Gyere Haza Program, amely 2008 óta működik, a város támogatásával biztosít területet és háztervet a hazatelepedő, illetve saját telekkel nem rendelkező fiatalok számára. A telket egy bizonyos idő után meg lehet vásárolni. Az érdeklődés évről-évre, az ingatlanpiac mozgásának függvényében alakul. Meglátásom szerint Sepsiszentgyörgy egy vállalkozóbarát város, hiszen az utóbbi időben számos olyan támogatási programkerettel lehet találkozni, amelyek kimondottan a fiatal vállalkozókat és a startup típusú válallkozásokat támogatják, nem pusztán anyagi támogatásról beszélünk, hanem az ügyintézés gördülékenységét elősegítő intézményekről is. Három intézmény is hirdetett meg startupok számára pályázatokat, lehetőségek mindenképp vannak. A nagycsaládosok támogatására is vannak programok, amelyek például a parkolásban, illetve a Sepsi Rekreatív keretében működő, különböző szabadidős tevékenységekben tudnak kedvezményt nyújtani.

– Jelenleg folyamatban van-e nagyobb léptékű ingatlanberuházás?

– Ingatlanberuházásban és fejlesztésben folyamatosan gondolkodni kell, ugyanis az ilyen jellegű beruházások száma az elmúlt években minimális volt. Ezzel párhuzamosan pedig növekedtek az ingatlanárak és bérleti díjak. Jelenleg a Sport utcában, a strand mellett és a város más pontjain is épülnek hasonló jellegű tömbházak, elmondható, hogy az ingatlanpiac mozgásban van, bár ez a mozgás nem gyors. Ugyanakkor nem csupán Sepsiszentgyörgyben lehet és kell gondolkodni, hanem a környező falvakban is, hiszen jutányos áron lehet a városhoz közeli településeken telket vásárolni – aki hazaköltözik, nyilván nem akarja minden pénzét egy ingatlanra költeni, még ha az fontos is. A várost jó a vonzáskörzetével együtt kezelni – a jövő mindenképp ennek kedvez.

– Ez nehezen képzelhető el megfelelő közlekedési infrastruktúra hiányában: melyek a város közlekedést érintő stratégiái?

– A városvezetés közlekedési stratégiája továbbra is a gyalogoskat és bicikliseket részesíti előnyben, természetesen figyelembe véve az autós forgalmat. Az autós forgalom szempontjából a parkolás megoldása jelent fő problémát, amelyet parkolópontok létrehozásával lehetne egyensúlyozni. Mindenképp egy racionális autóhasználatra épülő és ösztönző stratégiára lehet számítani. Épül Szotyor irányából körgyűrű, EU-s projektek vannak utcák felújítására, a közlekedés hatékonyságának növelésére. A hangsúly továbbra is az élhetőségen van: úgy gondolom, hogy ez tovább javul, a város vezetése mindenképp ezt a célt követi. Véleményem szerint ettől lesz a jövő évek során is vonzó a város.

 

Cikk megosztása